Démonbolygóként is ismert, mert ezek az ismert legellenségesebb világok. A felszín hőmérséklete min. 500 Kelvin, és a légkör nagy mértékben mérgező. A legrosszabb, hogy a démonbolygóknak nagyon magas szintű a termionikus sugárzása, ami még a bolygókörüli pályára álló hajókra is veszélyes.

Bolygók típusai

Osztály: A - GEO-THERMAL
Életkor: 0-2 milliárd év 
Átmérő: 1,000 - 10,000 km
Hely: Ökoszféra / Fagyos zóna 
Felszín: részben olvadt 
Atmoszféra: Elsősorban hidrogén összetételű 
Evolúció: Hidegvérűek, Osztály: -C 
Életformák: nincs 
Példa: Gothos

Osztály: B - GEO-MORTEUS
Életkor: 0-10 milliárd év 
Átmérő: 1,000 - 10,000 km 
Hely: Meleg zóna 
Felszín: részben olvadt, erős felszín hőmérséklet. 
Atmoszféra: Rendkívül ritka, néhány aktív vegyi gáz. 
Életformák nincs 
Példa: Mercury

Osztály: C - GEO-INACTIVE
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 1,000 - 10,000 km 
Hely: Ökoszféra / Fagyos zóna 
Felszín: Alacsony felszín hőmérséklet 
Atmoszféra: Fagyott 
Életformák: nincs 
Példa: Pluto, Psi 2000

Osztály: D -ASTEROID / MOON
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 100 - 1,000 km 
Hely: Meleg zóna / Ökoszféra / Fagyos zóna; Elsősorban nagyobb bolygók körül kering vagy aszteroida mezőkben található
Felszín: Terméketlen és kráteres 
Atmoszféra: nincs vagy nagyon ritka 
Életformák: nincs 
Példa: Moon (Sol IIIa), Lunar V (Bajor VIIe)

Osztály: E - GEO-PLASTIC
Életkor: 0-2 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Olvadt, erős Felszín hőmérséklet 
Atmoszféra: Hidrogén komponensű és reaktív gáz 
Evolúció: Hidegvérűek Osztály: -F 
Életformák: Szén-alapú (Excalbian) 
Példa: Excalbia

Osztály: F - GEO-METALLIC
Életkor: 1-3 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Vulkanikus olvadt mag
Atmoszféra: Hidrogén összetételű 
Evolúció: Hidegvérűek Osztály: -G 
Életformák: Szilikon-bázisú (Horta) 
Példa: Janus VI

Osztály: G - GEO-CRYSTALLINE
Életkor: 3-4 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Enyhén kristályos 
Atmoszféra: Szén dioxid, számos mérgező gáz 
Evolúció: Hidegvérűek Osztály: -K, L, M, N, O, vagy P 
Életformák: Kezdetleges egysejtű organizmus
Példa: Delta-Vega

Osztály: H - DESERT
Életkor: 4-10 milliárds év 
Átmérő: 8,000 - 15,000 km 
Hely: Meleg zóna / Ökoszféra / Fagyos zóna 
Felszín: Meleg és száraz, csekély mértékben vagy a felszín alatt található víz 
Atmoszféra: heves gázok és gőzölgő fémek 
Életformák: Szárazság- és sugárzás- ellenálló növények, állatok 
Példa: Rigel XII, Tau Cygna V

Osztály: I - GAS SUPERGIANT
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 140,000 - 10 millió km 
Hely: Fagyos zóna 
Felszín: Ritka, hidrogén és hidrogén összetételű; sugárzó
Atmoszféra: zónás, változó hőmérsékletű, változó nyomású és összetételű; 
Életformák: Ismeretlen
Példa: Q'tahL

Osztály: J - GAS GIANT
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 50,000 - 140,000 km 
Hely: Fagyos zóna 
Felszín: Ritka, hidrogén és hidrogén összetételű; számos helyen erős sugárzás lehetséges
Atmoszféra: zónás, változó hőmérséklet, változó nyomású és összetételű 
Életformák: Víz-szén alapú (Jovian) 
Példa: Jupiter, Saturn

Osztály: K - ADAPTABLE
Életkor: 4-10 milliárd év 
Átmérő: 5,000 - 10,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Terméketlen, kevés vagy felszín alatti víz 
Atmoszféra: Vékony, jobbára szén-dioxid 
Életformák: Kezdetleges egysejtű, 
Példa: Mars, Mudd

Osztály: L - MARGINAL
Életkor: 4-10 milliárd év
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Sziklás és terméketlen, kevés Felszín water 
Atmoszféra: Oxigén/argon, erős koncentrációban előfordulhat szén-dioxid 
Életformák: Minimálisan előfordulhatnak növények; megfelelően telepített humanoid kolonizációk
Példa: Indri VIII

Osztály: M - TERRESTRIAL (Minshara Osztály:)
Életkor: 3-10 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Nagymértékű felszíni víz; a víz vagy jég a felszín 80% legalább elfedi, a bolygó megfelel a következőknek is: Osztály:-O vagy Osztály:-P 
Atmoszféra: Nitrogén, oxigén, 
Életformák: Átfogó vegetáció, állatok, humanoidok
Példa: Earth, Vulcan, Cardassia Prime

Osztály: N - REDUCING
Életkor: 3-10 milliárd év
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Erős felszín hőmérséklet az üvegház hatás miatt a víz elpárolgott
Atmoszféra: Rendkívül tömör, Szén-dioxid és szulfidok
Életformák: Ismeretlen 
Példa: Venus

Osztály: O - PELAGIC
Életkor: 3-10 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: Nagymértékű felszíni víz; a víz a felszín 80% legalább elfedi,
Atmoszféra: Nitrogén, oxigén,
Életformák: Vízi életmódú növények és állatok, humanoidok
Példa: Argo

Osztály: P - GLACIATED
Életkor: 3-10 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 15,000 km 
Hely: Ökoszféra 
Felszín: A jég a felszín 80% elfedi 
Atmoszféra: Nitrogén, oxigén 
Életformák: Edzett növényzet és állatok, humanoidok
Példa: Exo III, Breen Homeworld

Osztály: Q - VARIABLE
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 4,000 - 15,000 km 
Hely: Meleg zóna / Ökoszféra / Fagyos zóna 
Felszín: Kiterjedt olvadt víz és/vagy szén-dioxid jég, M-osztályú szárazföld
Atmoszféra: Finoman beállított
Példa: Genesis Planet

Osztály: R - ROGUE
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 4,000 - 15,000 km 
Hely: Haldokló űr, 
Felszín: Magas hőmérsékletű, geothermális felszín
Atmoszféra: Elsősorban vulkanikus gázok 
Életformák: Nem fotoszintetikus életformák 
Példa: Dakala

Osztály: S/T - NEAR STAR
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 10- 50 millió km (Osztály:-S)
50-120 millió km (Osztály:-T) 
Hely: Fagyos zóna 
Felszín: Ritka, hidrogén és hidrogén összetételű; erős rádióaktivitás
Atmoszféra: változó felszíni hőmérséklet, elszórtan található víz
Életformák: Ismeretlen

Osztály: Y - DEMON
Életkor: 2-10 milliárd év 
Átmérő: 10,000 - 50,000 km 
Hely: Meleg zóna / Ökoszféra / Fagyos zóna 
Felszín: Hőmérséklet meghaladja az 500°K 
Atmoszféra: Viharos, telítve van mérgező és sugárzó vegyi anyagokkal
Életformák: Mimetic (Utánzó) (Delta Quadrant)

Bussard kollektor

A Bussard kollektor egy 20. századi fizikusról és matematikusról, Robert W. Bussardról kapta a nevét. Ez egy olyan eszköz, amely alacsony sűrűségű csillagközi anyagot gyűjt össze, amit több nagyenergiájú mágneses tekercsen vezet keresztül. A térhajtóművek gondoláinak elején található. A szerkezet három fő részből áll: egy ionizáló sugár emitterből (IBE), amely feltölti az űrbeli semleges részecskéket, egy mágneses mező generátorból - gyűjtőből (MFG/C), ami tekercsek sokaságából áll, és egy mágnesen hálót hoz létre a hajó előtt, amivel begyűjti a feltöltött részecskéket, és egy ciklikus tördelőből (CCF), ami elkülöníti a bejövő gázokat. Az összegyűjtött csillagközi anyagot üzemanyagként is használhatják.

 

 

Deflektor

Habár az űrt legtöbbször "üresnek" gondoljuk, valójában nagy számú anyagrészecske található a bolygóközi és a csillagközi térben. Az anyagok legtöbbje atom méretű, de az atomok akár mikrometeorokká vagy hasonló szerkezetekké is összeállhatnak. Ezek mindegyike potenciális veszélyt jelent a védtelen űrhajóra, amely magas valóságos vagy görbületi sebességgel halad; egy a fénysebesség negyedrészével repülő egy grammnyi tárgy kinetikus energiája eléri a 2.8 TeraJoulest, amely elegendő ahhoz, hogy átüssön egy méter vastag tritániumot.

A navigációs defletkort arra tervezték, hogy megvédje a hajót az ilyen veszélyektől. A vonósugár technológia mellékágaként a navigációs deflektor graviton polarizációs generátort használ, hogy tápláljon egy szubtérmező torzulás erősítőt, amellyel egy "erősugarat" vetít ki a hajó elé. Ez elegendő arra, hogy eltérítse a legtöbb anyagot a hajó útjából, mielőtt az becsapódhatna.

A navigációs deflektor általában a hajó egyik legnagyobb része, főleg akkor, ha egy nagy érzékelőcsoporttal is kombinálják. A Föderációs csillaghajóin a deflektor egy nagy lapos vagy homorú terület, és általában a hajtómű-szekció elején található. A deflektorok nagyjából 7 fokkal el lehet tekerni a normális állapotához képest.

A szubtértekercsek segítségével vágják két részre a deflektor kimenetet. Először ötös csoportokból álló parabolikus pajzsok fésülik át a hajó előtti területet kb. 2 km-es távolságig. Ezek a pajzsok nagyon kicsi erejűek, de elegendők arra, hogy eltérítsék a hidrogén atomokat, és egyéb szubmikronikus részecskéket. Amikor a hajók fénysebesség felett utaznak, és egyes részecskék eltalálják ezeket a mezőket, a részecskék nagyon gyorsan utaznak át a pajzsok felületén és a hajó szubtérmezőjén; emiatt fluoreszkálni kezdenek, létrehozva egy "szivárvány sávot". Ezek a sávok annyira fényesek, hogy gyakran összetévesztik őket a csillagokkal!

A navigációs pajzsoknak más érdekes tulajdonságuk is van: immúnisak a lézerfegyverzet támadására. Ez a transzstatikus fluxus hatás miatt van, ami a deflekciós eljárás egy mellékterméke. Amikor lézersugár összeütközik a deflektormezővel, a hatás létrehoz egy kicsi átjárót a szubtérbe, és a lézersugár ártalmatlanul került át ebbe a régióba. Mivel a sugár nem képes sokáig a szubtérben maradni, ezért pár milliszekundummal később ki is kerül onnan - több fénymásodperccel arrébb. Ennek is köszönhető, hogy már egyetlen nagyobb hatalom sem használ lézert.

A navigációs deflektor rendszer másik része az erős vonó/eltérítő sugár, amely több ezer kilométeres távolságokig tisztítja meg a hajó előtti teret. Ez minden nagyobb tárgyat ellök az útból, amelyek ütközési veszélyt jelentenének.

 

 

Deutérium 

A hidrogén egyik izotópja, amelyet a tér- és az impulzushajtóművek üzemanyagjaként használnak

 

 

Dilítium 

Kristályos anyag, amelyet a térhajtóműves hajókon használnak. Természetes előfordulása igen ritka. Szintetikus dilítiumot újrakristályosítással tudnak előállítani.

A föderációs hajók térhajtóműveinek főreaktoraiban a dilítium kristályok közvetítik a reakciót az anyag és az antianyag között. A dilítium az egyetlen ismert anyag, amely nem lép reakcióba az antianyaggal, amikor is magas frekvenciájú elektromágneses mezőnek vetik alá, hozzáadva az antihidrogént. A dilítium a kristályos szerkezetén minden reakció nélkül engedi át az antianyagot.

 

 

Erőterek 

Az erőtér technológia az egyik leggyakrabban használt technikai újítás. Az első erőtér technológiák a 21. század közepén fejlesztette ki egy Cochrane vezette csoport, a térhajtómű projekt részeként. Ezek után az erőtér technológia olyan pontra fejlődött, hogy már több ezer fajta erőtér létezett, mindegyik egy bizonyos feladatkörre készült. A következőkben a legtöbbet használt erőtér típusok bemutatása következik.

A tehetetlenség-tompító mező

A tehetetlenség-tompító mező (IDF) az egyik azok közül az erőterek közül, amelyek arra készültek, hogy az űrutazást minél kényelmesebbé tegyék. Alapjában véve egy modern tehetetlenség-tompító rendszer változtatható szimmetriájú erőterek hálózatából áll; feladata a tehetetlenségi erők csökkentése az űrutazás során, hiszen még egy bolygóközi űrhajó is 100g-s erővel gyorsul, és e védelem nélkül a hajó legénysége úgy érezné, hogy a testsúlya egy másodperc alatt több tonnásra nő.
A legtöbb tompító rendszer a hajó főszámítógépének közvetlen irányítása alatt működik, amely lehetővé teszi, hogy megelőzze, és eltompítsa azokat az erőket, amelyek a hajtómű használatának eredményei. A közvetlen vezérlés segítségével képtelenség megmondani egy hajó belsejéből, hogy az éppen mikor gyorsít.
Azonban, amikor az erők valamilyen külső forrásból keletkeznek - mint pl. egy fegyver találata - az már másképp működik. Ekkor a rendszer inkább csak reagálni tud, és nem megelőzni, és ez ahhoz vezet, hogy a reakció egy kis késésben van az akcióhoz képest. Ezzel egy "átcsorgás" jelenik meg a tompító erőtéren, ami az utasokra is hatással van. Ennek a hatásnak a biztonságos határok között tartása a csillaghajó tervezők egyik fő feladata.
 

Szerkezeti integritás mező

A szerkezeti integritás mező (SIF) az egy másik alapfelszerelése egy modern csillaghajónak. Ez az erőtér a hajó egész szerkezetén elterül, az anyagot az anyag és erőtér közötti keresztezésére változtatja. Ezzel növelik az erejét és a merevséget, így az anyag nagyobb nyomást és erőhatást tud kibírni.
A Csillagflotta szerkezet-támogató mezője a hajó pajzsrendszerének egy másodlagos védelmét is képes ellátni, ha éppen szükséges. Normál kapacitás fölötti működés során rendszer képes megvédeni a hajót több közvetlen nehézfegyver találta esetén is. Ezzel ez az erőtér a csillaghajók védelmének egyik kulcsfontosságú eleme.
 

Pajzsok

A pajzsrendszer látja el egy csillaghajó fő védelmét mind vad természetes jelenségek mind ellenséges fegyverek tüze ellen. A legtöbb pajzsrendszer magasan fókuszált térbeli torzulásokon alapszik, és egy energetikus gravtionmezőt is tartalmaz. A pajzsot a hajótesten található átviteli hálózatok vetítik ki; amikor anyag vagy energia csapódik a pajzshoz, a mező energiája arra a pontra koncentrálódik, hogy egy intenzív térbeli torzulást hozzon létre. A mező alakját a taktikai tiszt megváltoztathatja - a leginkább használt konfiguráció az ívelt mezőkből álló rendszer, amely egy hatalmas buborékot formáz a hajó körül, de néhányan jobban kedvelik a hajótest formáját követő pajzsokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a buborék forma taktikai helyzetekben jön jól, míg a másik más szituációkban. 
A pajzsokat úgy hangolják, hogy legyenek rajta ablakok, amelyeken az anyag és energia átmehet. Ezzel a hajó legénysége képes kilátni akkor is, ha a pajzsok fenn vannak, vagy használhatják az érzékelőket. Ezekkel az ablakokkal a pajzs a külső szemlélő számára láthatatlan. Más ablakokon keresztül használhatják az érzékelőket és a fegyvereket.
A pajzzsal való érintkezés Cerenkov-sugárzást bocsát ki, ezért gyakran látni, hogy a pajzs "felvillan". Ez egy szemlélő számára azt jelenti, hogy a becsapódó tárgy lepattant a pajzsról - valójában a térbeli torzulások olyan naggyá válnak, hogy a tárgy útja megváltozik, és a tárgyon lévő szemlélő számára úgy tűnne, hogy a hajó változtatott irányt.
A pajzs feltalálása után kb. száz évig lehetetlen volt a transzporterrel be- vagy kisugározni valamit egy helyre, amelyet pajzs vett körül, de egy bizonyos fokig ezt a korlátozást már sikerült feloldani. Az ablakokon keresztül sem lehet sugározni, hiszen az ablakot akkorára kellene kinyitni, hogy az már veszélyes lenne. Mostanra azonban a Csillagflotta tervezőinek sikerült elérniük egy olyan pontra, amelyen a transzporterek is működhetnek egy nagy frekvenciájú ablakon keresztül, amely csak igen rövid időre van nyitva.
A pajzsrendszerekben történt legnagyobb fejlődést a regeneratív pajzs feltalálása jelentette. Ezt a rendszert a legmodernebb Csillagflotta hajókon használják, és a Domínium is ilyet telepített a Chin'Toka körüli védelmi hálózatába. A regeneratív pajzs lehetővé teszi, hogy az ellenséges támadás energiájának egy részét eltérítsék a pajzsgenerátorokon keresztül a pajzsrétegbe, ezzel a becsapódó fegyver által okozott sérülés nagyban csökken.
 

A tároló mező

A tároló mező az általános módja annak, hogy valamit bezárjanak vagy elkülönítsenek a környezetétől - ennek rengeteg oka lehet. Néhány felhasználási mód:
Számos orvosi felhasználása létezik a mezőnek. Ezekre a leggyengébbet használják, hiszen vírushoz hasonlók általában nem próbálnak meg kitörni egy konténerből. Orvosi mezőket általában csak tökéletesen légmentes területek létrehozására használják.
Mérnöki felhasználások között van bizonyos anyagok tárolása. Ez általában erősebb mezőt igényel, mert az összegyűjtött anyagok között magas hőmérsékletű plazmaszerű vagy radioaktív anyagok is lehetnek.
Valamivel erősebbet használnak például a komp hangárokban vagy teherraktérben, hogy megtartsák a légkört. Az atmoszférát tartó mezőt még egy kis raktérben is félmillió Newton erő érheti, míg a Galaxy osztálú csillaghajók főhangárjában lévő mezőnek ennek 250-szeresét kell megtartania.
A legerősebb tároló mezőket általában biztonsági okokból használják - folyosók lezárása, foglyok bezárása a cellába, vagy bizonyos területekre való belépés megakadályozása. 
A csillaghajóknál néhány helyen ultra erős mezőt kell használni. Ezek a mezők még a pajzsnál is erősebbek lehetnek. Egyes mezőket arra használnak, hogy tartalmazzák az anyag-antianyag reakciót a reaktormagon és az energia átviteli vezetékeken belül.

 

 

Érzékelők

Különböző adatgyűjtő eszközök. A külső érzékelők a csillaghajók burkolatán helyezkednek el. Ezek segítségével határozzák meg a hajó helyzeték, sebességét, ezekkel végeznek felszíni vizsgálatokat, stb. A belső érzékelőket a létfenntartás vezérlésére, és a különböző rendellenességek, veszélyek vizsgálatára használják. 

A féregjárat egy szubtéri híd, alagút két normál térben található távoli pont között. A legtöbb igen instabil, és a kijáratuk gyakran hullámzik a térben és az időben. A leghíresebb féregjárat a bajori térségben található, és ez az Égi Szentély, a Próféták otthona. 2369-ben fedezték fel. A féregjárat egy 70000 fényévvel távolabbi pontba, a Gamma Kvadránsba juttatja a rajta átutazót.

Állomások:  

Conn: a hajó irányítása a pilóta (kormányos) kezében van, aki az utasításokat közvetlenül a parancsnokló tiszttől kapja. A pilóta legfőbb teendői: navigációs tervek, automatikus és manuális repülési műveletek, pozitív megerősítések, és ő a híd összeköttetése a gépházzal. 
Ops: a műveleti (műszaki) tiszt felelős a különböző missziók megtervezéséért, a források elosztásáért. A műveleti panel kijelzi a legfőbb fedélzeti teendőket. Ezáltal könnyen létrehozhat egy prioritási sorrendet.
Taktikai: a védelmi rendszerek vezérlése és a hajó belső biztonságának védelme a taktikai tiszt feladata. A taktikai állomás általában a híd hátsó részén található, ezáltal a taktikai tiszt könnyen ráláthat a többi állomásra. A legfőbb védelmi rendszereket, fegyvereket általában a taktikai állomásról irányítják.
Egyéb állomások: A hajókon általában található még két tudományos állomás, amelyek valós időben képesek a legfontosabb adatokat a parancsnoknak továbbítani. A környezeti állomásokon lehet figyelni a létfenntartó rendszer működését. A főgépész állomása összeköttetésben van a gépházzal, és így a hídról is ellenőrizheti az ott történteket.

Az OHD vékony és árnyalt erőtereket manipulál, ezzel elérve azt, hogy az ember érezze azokat a tárgyakat, amelyek nincsenek is valójában ott. Az erőterek és a háttérkivetítés segítségével az ember hangokat és nagyobb távolságokat is felfedezhet, nagyobbat, mint amekkora a holofedélzeten valójában elférne. Az erőterek segítségével a használó nagyobb távolságokat is bejárhat, miközben a kivetítés "továbbgurul".

A holotechnológia

Amióta 1990-es években megszülettek az első virtuális valóság (VR) rendszerek, az emberiség nagy fejlődést ért el abban, hogy létrehozhasson valódi látványt, hangokat, mesterséges környezetben. A korai VR környezeteket nem nevezhetjük igazán valóságosnak, de a 21. század közepén a számítástechnika olyan fejlődési szintet ért el, amikor is a VR rendszereket már a szórakoztatásban és az élet más "komolyabb" területén is alkalmazni lehetett. A VR technológia további fejlődését a 3. világháború kitörése akadályozta meg, és egészen a 21. század végéig nem is folytak további kutatások ezen a területen. A VR legnagyobb hibája az volt, hogy hiába volt képes a számítógép képeket, hangokat létrehozni, a felhasználó mégsem igazi környezetben volt. Habár a VR-ruhák képesek voltak az érintés szimulálására, ezek a rendszerek mégcsak meg sem közelítették a valódi tárgyak tapintásának érzetét.

Szükség volt egy olyan környezet létrehozására, amelyben a felhasználó szabadon tevékenykedhet. Ez 2315-ig, a replikátor feltalálásáig nem volt lehetséges - a replikátor segítségével könnyedén hozhattak létre vagy tüntethettek el különböző tárgyakat.

Az első "holoszobákat" 2328-ban hozták létre. Egy kis szobát szereltek fel holografikus kivetítőkkel; ezek hozták létre a valósághű képet (általában egy tájképet) a falon és a plafonon. Egy replikátor teremtette meg a képen belüli tárgyakat - fát, növényeket, stb. A felhasználó pedig felvehette és használhatta a tárgyakat anélkül, hogy bármilyen kivetítő felszerelést hordott volna magán.

A korai holoszobák számos korlátozással működtek, pl. a figyelmetlen ember könnyen nekisétálhatott a falnak, vagy ha egyszerre többen voltak a kamrában, legfeljebb csak olyan távol lehettek egymástól, mint a szoba két legtávolabbi fala. A legfőbb korlát az volt, hogy a kamrában létrehozott karakterek nem voltak igazán életszerűek, mégcsak meg sem lehetett érinteni őket.

A mai modelleknél már megoldották ezeket a problémákat. Egy modern holoszoba erőteret vetít ki a szoba padlóján, és a felhasználó ezen úgy sétálhat, hogy valójában egy lépést sem tesz előre; a számítógép automatikusan mozdítja tovább a képet és a tárgyakat a kamrában, és úgy hozza létre a kivetítéseket, hogy azok a felhasználó mozgásának látszatát keltsék. A falat elért replikált tárgyak dematerializálódnak, az újonnan "képbe kerülők" pedig replikálódnak.

Egy másik komoly gondot az jelentette, ha két ember használja a holokamrát. Ha ugyanis a két ember egymástól éppen ellentétes irányba haladna, a teremtett kép illuziója kettétörne. A modern kamrákban a számítógép ennek elkerülésére létrehoz egy belső elválasztó falat; a holoszoba felénél a számítógép létrehoz egy olyan hologramot, amely a másik képét mutatja, amint az távoldik. Ezzel alapjában véve két miniatűr holoszoba jön létre egynek a belsejében. Ha a felhasználók egymás felé indulnának, a számítógép megfordítja az eljárást, és a két részt eggyé olvasztja. Így egy modern szoba arra is képes, hogy a környezetet számos alrészre bontsa, ezáltal egyszerre több ember is egymástól függetlenül használhatja.

A holotechnológia talán legnagyobb áttörése a "holoanyag" feltalálása volt. Ez egy szilárd anyag, amely a holoszoba energiarácsában jön létre, és a számítógép vezérelt vonósugár segítségével változtatják meg a felépítését. A holoanyag segítségével teljesen valóságos karakterket lehet létrehozni a kamrában.

A holoszoba mögötti alapvető eszköz a mindenirányú holodióda (OHD). Az OHD egy kicsi egység (sok száz millió db négyzetméterenként), amely teljesen színes sztereoszkópikus képeket és háromdimenziós erőtereket képes létrehozni. Az OHD vékony és árnyalt erőtereket manipulál, ezzel elérve azt, hogy az ember érezze azokat a tárgyakat, amelyek nincsenek is valójában ott. Az OHD-ket nagy lapokon helyezik el, amelyek további 0.61 négyzetméteres részekből állnak. Egy tipikus Csillagflotta holofedélzet fala 12 alfeldolgozó rétegből áll, összesen 3.5 mm vastagságban szétszórva egy pehelykönnyű lapkára erősítve. A panelt egy optikai adathálózat vezérli, amely a standard panelkijelzőhöz hasonló. A főkomputer-rendszer kitüntetett részlegei irányítják a holofedélzetet, és ezen részlegek memóriái és sebességei határozzák meg a lehetséges holoprogramok számát és bonyolultságát. Habár a modern holoszobákat úgy reklámozzák, mint ahol minden olyan, mint a valóságban, de azért a gyakorlatban még mindig vannak korlátozások. Még a legmodernebb holoszobák is maximum csak 12 különböző környezetet tudnak kezelni, és a legtöbb program még csak ki sem tudja használni a szobák technikai kapacitását. Talán a legnagyobb korlátozás a holoanyag maga; ez csak az energiarácson belül stabil, és amint elhagyja a holoszobát, szétesik.

Számos méretű és típusú holoszoba létezik; a Föderáció rendelkezik a legjobb modellekkel, és a Föld dicsekedhet a legnagyobb ismert holoszobákkal. A Csillagflotta holofedélzetei valószínűleg a legmegbízhatóbbak, míg a ferengik rendelkeznek a legfejlettebb és legkreatívabb programokkal.

A Föderáció és egyéb nagyhatalmak által használt impulzus meghajtási technológia már majd egy évszázada többé-kevésbé változatlan. Egy impulzus hajtómű általában négy fő részből áll: Az üzemanyagtartály tárolja a hajtóműbe használt reagenseket. A Csillagflotta egyszerű deturérium üzemanyagot használ, ami kevésbé hatékony, mint egy deutérium/trítium keverék, de a deutériumot könnyebb előállítani és kezelni, mint a trítiumot, valamint egyetlen fajta üzemanyag használata leegyszerűsíti a hajó tároló- és kezelőrendszereit is.

Amint az üzemanyag elhagyta a tárolót, lecsökkentik a hőmérsékletét, hogy szilárd deutérium jégdarabokat hozzanak létre. Ezeket a a reaktorba továbbítják, ahol több fúziós égető felhevíti őket, miközben egy mágneses erőtér nyugalomban tartja a darabokat.

A Galaxy osztálynál használt standard impulzus fúziós reaktor egy 6 méter átmérőjű gömb, ami hafnium excelinide-ből épül fel. A reaktorok hálózatban is működhetnek; a lépcsőzetes elrendezésben az egyikből kiáramló plazma a következőbe kerül. A Galaxy osztáy csillaghajóin lévő 8 impulzus hajtómű mindegyike 3 fúziós reaktorból épül fel a fenti módon.

Amikor a deutérium sikeresen egyesült, a létrejött plazmaáram a következő fő egységbe, a téridő meghajtó tekercsbe kerül. Az einsteini fizika szerint - amely minden normáltérben utazó tárgyra érvényes - egy hajó sebessége sem közelítheti meg nagyon a fénysebességet, mivel addigra annyira megnő az üzemanyag-fogyasztás, hogy a hajónak egyetlen üzemanyagtartálynak kellene lennie. A tekercs megakadályozza ezt a hatást, azzal, hogy létrehoz egy szubtér-sebesség alatti Cochrane-mezőt a hajó körül, lecsökkentve ezzel annak tömegét, ezáltal elősegíti a nagyobb gyorsítást.

Az impulzus repülések így nemcsak a fúziós reaktorok teljesítményétől, hanem a tekercsek képességeitől is függnek. Az egyik leggyorsabb impulzus meghajtású hajó a felújított Constitution osztály volt. Az osztály hajói néhány másodperc alatt elérték a "teljes impulzust", vagyis a fénysebesség negyedét. A skála másik végén a jóval későbbi Ambassador osztály áll, ami a teljes impulzust már csak 125 másodperc alatt volt képes elérni.

Amint a plazmaáram áthaladt a tekercseken, eléri a kipufogó nyílást és kikerül az űrbe. Ha a tekercs nem működik, az impulzus hajtómű többezerszer kisebb teljesítményre áll vissza. Ezért a kipufogó-rendszert úgy tervezték, hogy kijavítsa a szokatlan tömegeloszlásokat vagy tengelyen kívüli tolóerőt biztosítson a nagyobb mozgékonysághoz.

Azon sebességenél, amelyek már a fénysebesség jelentős hányadát teszik ki, az idő eltérése a csillaghajó legénysége számára is fontos tényezővé válik. A fénysebességhez közel ez a hatás már nagyon jelentős. Pédául a fénysebesség 92%-ánál, amely egy Galaxy osztályú hajó maximális sebessége, 2.5 nap telne el egy nyugalmi megfigyelőnél, amíg a hajón csak 1. Azért, hogy az időeltérést 3.5% alá[...]

Repülési vektor, amely a Galaxis középpontjához való viszonyt határozza meg. Az irányzék két koordinátát tartalmaz, egy "függőlegest" és egy "vízszintest". A 000.0 irány a Galaxis közepének irányába mutat

Szerelőalagutak, amelyek átjárják a csillaghajók szintjeit, megkönnyítve az energia-, számítógépes-, környezetszabályzó- és egyéb rendszerek elérését. A Jeffries csövek a hajókban függőlegesen és vízszintesen is futnak.

Egy kicsi kommunikációs eszköz, amit egy emblémaként a Csillagflotta egyenruhán viselnek. Ebbe bele van építve egy általános fordító is. A kommunikátor segítségével az emberek könnyebben beszélhetnek egymással. Leginkább egy hanggal aktiválható közvetlen telefonhoz hasonlítható

Fekete lyuknak is hívják. A gravitáció hatalmas koncentrációja, amely olyan nagy, hogy még a fény sem tud kiszabadulni. A fekete lyuk közepében a legerősebb a hatás, és itt a jelenleg még ismeretlen fizika törvényei uralkodnak. Még az elemi részecskék is, amelyek az atomot alkotják, hihetetlenül összetömörülnek, úgy hogy a sűrűségük közel végtelen lesz, és ezt hívják szingularitásnak.

LCARS = Library Computer Access & Retrieval System (számítógépes adatelérés és visszakereső rendszer). Az LCARS a legénység interfész szoftvere. Az LCARS folyamatosan figyeli a működési aktivitást, és átállítja a felhasználónak mutatott kijelzőfelületet a legtöbbször használt parancsok elérésére. Az LCARS szoftver a felhasználót rengeteg információval képes ellátni.

A csillaghajók legénysége szabadon, a súlytalanság minden problémája nélkül mozoghat a fedélzeten, mert egy kicsi generátorokból álló hálózat dolgozik együtt, hogy létrehozzák a lehúzó erő "érzetét". A gravitációs teret irányított gravitonok segítségével hozzák létre, hasonlóan, mint a hajók vonósugarait. Az erő egy üreges anicium titanid 454 hengerbe van bevezetve, ahol egy szupervezető thoronium arkenid rotor van felfüggesztve túlnyomásos chrylon gázban. A rotor hozza létre a gravitációs mezőt, hasonlót, mint ami egy M típusú bolygón érezhető.

A Föderáció minden tudása az Omega molekuláról titkosított és csak a kapitányi illetve annál

magasabb rangú Csillagflotta tiszteket informálják. Ha egy hajó találkozik a molekulával akkor a komputer letilt minden rendszert és csak a kapitány tudja újra működésbe hozni a hajót. Ezek után kötelessége értesíteni a Csillagflottát akik kiküldenek egy szakképzett csoportot ami megsemmisíti az Omegát. Ez az Omega direktíva amelyet a kapitánynak akár az Elsődleges irányelv semmibevételével is be kell tartania és tarttatnia. Azért hozták ezeket a rendeleteket hogy megóvják a galaxist a teljes pusztulástól ugyanis egyetlen molekula képes megsemmisíteni egy egész civilizációt.

2269-ben egy 127 főből álló kutatócsoport Dr. Ketteract professzor vezetésével a titkos Omega

projekten dolgoztak a Lantaru szektorban. A céljuk az volt hogy egy kifogyhatatlan energiaforrást találjanak. A kutatás kiderítette hogy egyetlen Omega molekulában annyi energia összpontosul mint egy térhajtómű reaktorában. Ketteract úgy gondolta hogy néhány molekulából álló Omegalánc képes lenne számtalan évig energiával ellátni egyetlen civilizációt. Ő és még néhány kozmológus társa úgy gondolták hogy a molekula jelen lehetett a világmindenség születésénél is az ősrobbanásnál sőt mi több ez szolgáltatta hozzá az energiát.

Sikerült egyetlen molekulát szintetizálniuk de az csak a másodperc törtrészéig volt stabil majd

elkezdett destabilizálódni és a kutatóállomás felrobbant megölve ezzel 127 kutatót. A mentőalakulatok furcsa utóhatásokról számoltak be. A kutatóállomás körül 3.2 fényév körzetben szubtéri szakadások jelentkeztek így ebben a körzetben soha többé nem lehetett teret váltani. A Csillagflotta főparancsnokság szerint több ilyen molekula robbanása megsemmisítené a szubteret az egész kvadránsban.

A Csillagflotta ezek után minden adatot titkosított majd megsemmisítette a teljes kutatást és a

Lantaru szektorban lévő állomást is. A Csillagflotta tagoknak pedig azt mondták hogy a Lantaru szektorban természetes okok miatt nem lehet szubtérben haladni. A titkosítások után elnevezték a molekulát Omegának a görög abc utolsó betűjéről és a Föderáció és a többi civilizáció védelmének az érdekében megalkották az Omega Direktívát.

2374-ben csillagidő szerint 51781.2-kor a Voyager találkozott Omegával a delta kvadránsban. Ugyan a kapitánynak be kellett avatnia a legénységet mivel nem kérhetett segítséget a flottától sikerült megsemmisíteniük a molekulákat amelyek destabilizálhatták volna a szubteret a fél kvadránsban. A  molekulák megsemmisítése közben azonban az Omega kezdett stabilizálódni és tanulmányozhatóvá válni.